sánta
Hungarian
Etymology
Back-formation from sántál (“to limp, hobble”). This verb is used in the Székely dialect and it is from a Slavic language, compare Slovene šantati.[1]
Pronunciation
- IPA(key): [ˈʃaːntɒ]
- Hyphenation: sán‧ta
- Rhymes: -tɒ
Declension
| Inflection (stem in long/high vowel, back harmony) | ||
|---|---|---|
| singular | plural | |
| nominative | sánta | sánták |
| accusative | sántát | sántákat |
| dative | sántának | sántáknak |
| instrumental | sántával | sántákkal |
| causal-final | sántáért | sántákért |
| translative | sántává | sántákká |
| terminative | sántáig | sántákig |
| essive-formal | sántaként | sántákként |
| essive-modal | — | — |
| inessive | sántában | sántákban |
| superessive | sántán | sántákon |
| adessive | sántánál | sántáknál |
| illative | sántába | sántákba |
| sublative | sántára | sántákra |
| allative | sántához | sántákhoz |
| elative | sántából | sántákból |
| delative | sántáról | sántákról |
| ablative | sántától | sántáktól |
| non-attributive possessive - singular |
sántáé | sántáké |
| non-attributive possessive - plural |
sántáéi | sántákéi |
Derived terms
(Expressions)
Related terms
- sántít
- sántikál
References
- sánta in Zaicz, Gábor (ed.). Etimológiai szótár: Magyar szavak és toldalékok eredete (‘Dictionary of Etymology: The origin of Hungarian words and affixes’). Budapest: Tinta Könyvkiadó, 2006, →ISBN. (See also its 2nd edition.)
Further reading
- sánta in Bárczi, Géza and László Országh. A magyar nyelv értelmező szótára (‘The Explanatory Dictionary of the Hungarian Language’, abbr.: ÉrtSz.). Budapest: Akadémiai Kiadó, 1959–1962. Fifth ed., 1992: →ISBN
This article is issued from Wiktionary. The text is licensed under Creative Commons - Attribution - Sharealike. Additional terms may apply for the media files.